Zs-verzió

2016.jún.28.
Írta: Zsani Chenx Szólj hozzá!

Dombos fest Kishegyesen

A Muzsikás együttes, valamint Petrás Mária és Csizmadia Anna koncertje nyitja meg szerdán a délvidéki magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválját, a Dombos Festet a vajdasági Kishegyesen.

    A vasárnapig tartó fesztiválon fellép a Kiscsillag, Lajkó Félix, Harcsa Veronika, a Pásztorhóra, a Buda Folk Band, a Kerekes Band, Ferenczi György és a Rackajam, Dresch Misi Vonós Quartett és az Ivan & the Parazol is.
    A fesztiválnak helyet adó Hegyalja utcában kézművesek és hagyományos magyar ételeket kínáló árusok, borászok kínálják termékeiket, és az idén borpincével és borterasszal bővült a helyszín,

dombos_feszt.jpg

valamint fényfestők keze alatt kel életre minden este a 100 méteres löszfal, amelynek a tövében a fesztivált rendezik.
    A fesztivállal egy időben lesz a Dombosi Remix nevű irodalmi találkozó - amelynek vendége mások mellett Kukorelly Endre, Závada Pál és Terék Anna -, valamint a Vajdasági Szabadegyetem, amelynek idei legfőbb témája a vállalkozásindítás. Emellett minden este kivetítőn lesznek követhetők a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzései.

 

Dégenfeld Kastélymúzeum

   Áprilisban nyílik meg a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeum, amely helytörténeti, néprajzi és természettudományi közgyűjteményi intézmény lesz.

    Az új múzeum honlapján megjelent információk szerint az intézménynek helyet adó, 1995. óta üresen álló Dégenfeld-kastélyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros önkormányzata több mint 558,6 millió forint összegű európai uniós és nemzeti támogatásból újíttatta fel és rendezte be.
    Az 1840-1850 között késő klasszicista stílusban épült kastélyban tíz kiállítóterem várja majd a múzeum látogatóit, akik interaktív informatikai eszközökön keresztül ismerhetik meg a Nyíregyházához közeli település és környékének múltját a bronzkortól, a honfoglaláson, a Hunyadiak korán és a Rákóczi-szabadságharcon át egészen a 19. század végéig.

dfkastmuz.jpg
    Az eredetiekkel megegyező régészeti műtárgymásolatok a bronzkortól a tatárjárásig kalauzolják el a régmúlt időkbe a látogatókat, bemutatva a tatárok és a lovagok valamikori harcmodorát is.
    A középkori évszázadokból a magyar királyi családok történetét elevenítik fel, ismertetve az akkori haditechnikát, illetve a forgalomban lévő fizetőeszközöket, valamint az éra zenei irányzatait.
    Bocskai István, Báthori Gábor, Bethlen Gábor és Rákóczi György fejedelmek uralkodói évtizedeit is bemutatja majd a múzeum, illetve emléket állít Bakta és Lórántháza - a két egykori település egyesítésével jött létre a mai Baktalórántháza - Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepének.
    A kastély névadójáról elnevezett teremben mutatják majd be az 1848/49-es szabadságharc, közte a 48. honvédzászlóalj lobogójának történetét. A zászlót Dégenfeld Imréné hímezte a harcba induló szabolcsi csapatnak. A lobogó soha nem került az ellenség kezébe, még a komáromi fegyverletételkor sem. A nyírségi honvédek Komáromban levették a rúdról, összehajtogatták, és vezetőjük, Rakovszky Sámuel ezredes vitte haza Baktára, a kastélyban rejtették el, mígnem megőrzésre a megyei levéltárba, végül a nyíregyházi múzeumba került.
    A reformkor évtizedeit, az urak és úrinők passzióit, a kor divatját, a gyermekjátékokat és bútorokat, valamint Baktalórántháza híres szülötteinek tudományos munkásságát szintén bemutatják áprilistól.

 

Dream Theater és a fantasy

 Ismét tematikus lemezt készített a progresszív metál amerikai óriása, a Dream Theater. A Magyarországon is nagyon népszerű csapat 13. stúdiómunkája, a The Astonishing című dupla album egy jövőben játszódó fantasy, zenében elmesélve.

    "Rengeteg olyan dolog van, amelyet egykor az emberek csináltak, ma viszont robotok végeznek el. Gondoljunk csak az automatizált munkákra, az önműködő autókra. Arra gondoltam, mi van, ha így válnak utánzatokká a technológiai és zenei fejlődésből fakadó előnyök?" - idézte fel John Petrucci, a zenekar vezetője, gitárosa, szerzője az album hátterét nemrég a Billboard magazinnak.
    A történeten Petrucci még 2013-ban kezdett dolgozni, miután a Dream Theater befejezte előző, cím nélküli stúdióalbumát. A gitáros úgy tervezte, hogy a grandiózus sztoriból később film és videojáték készülhet. A The Astonishing (Az elképesztő) 2285-ben játszódik, és egy társadalmi vízió, disztópia az Egyesült Államok jövőjéről: a modern technológia korában a középkori feudalizmus és a zaj uralkodik; a lázadók csapata, a Ravenskill Milícia a zene mágikus erejével száll szembe az elnyomó Nagy Északi Birodalommal.
    A több mint 130 perces, monstre művet négy birodalmi és négy lázadó karakter meséli el. A vállaltan a Trónok harca című televíziós fantasy-sorozatból, valamint a Csillagok háborújából ihletet merítő Petrucci történetének karaktereit a Dream Theater frontembere, James LaBrie egyedül szólaltatja meg, ismét bizonyítva, milyen nagyszerű énekes.

Fotó: grammy.hu
    A nagyszabású vállalkozáshoz John Petrucci írta a szövegeket, a zeneszerzési feladatot megosztotta Jordan Rudess billentyűssel. A sokszor filmzeneszerű muzsika - ahogy az a legutóbbi, 2013-as lemezre is jellemző volt - a Dream Theater keményebb oldalát helyezi előtérbe, a progmetál alakulat dübörgő, mindent elsöprő energiáit mozgósítja. Ezzel együtt a dramaturgiai törvényszerűségeket is figyelembe veszi, és ha kell, a zenekar megmutatja lírai, balladisztikus oldalát.
    A 34 számos anyagról a The Gift of Music volt az első kislemez, majd a Moment of Betrayal című számot tették közzé az album megjelenése előtt. A producer John Petrucci volt, a nagyzenekari, vonós- és kórusrészeket David Campbell segítségével állították össze, a felvételek a Dream Theater jól bevált helyén, a Long Island-i Cove City Studióban készültek. A hangmérnök a régi jó barát, a kanadai Richard Chycki volt, ő a nyolcvanas évek végén egy zenekarban, a Winter Rose-ban játszott James LaBrie-vel. Chycki egyébként a The Astonishingben Nafaryus császár karakterének beszédhangját is maga kölcsönözte.
    A The Astonishing a Dream Theater második tematikus (koncept) lemeze: az első az 1999-ben kiadott Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory volt, amely a zenekart a progresszív metál színtér trónjára emelte. A másfél évtizeddel ezelőtti anyag története egy férfiről szól, akit egy másik világból bevillanó emlékképek kínoznak; később kiderül, hogy egy nyolcvan évvel korábban élt lány reinkarnációja.
    Az új lemez érdekes módon a magyar és a finn albumlistán nyitott a legjobban - mindkét országban a 2. helyen. A csapat jövő héten, február 18-án kezdi európai turnéját a londoni Palladiumban, március végéig fellép Hollandiában, Norvégiában, Svédországban, Németországban, Franciaországban, Dániában, Belgiumban, Olaszországban, Svájcban és Luxemburgban, majd áprilisban és májusban Észak-Amerikában koncertezik.
    Az 1985-ben alakult és azóta világszerte mintegy 15 millió albumot eladó zenekarban mára két alapító tag maradt, John Petrucci és John Myung basszusgitáros. Mellettük James LaBrie énekel, Jordan Rudess játszik billentyűs hangszereken, Mike Mangini pedig dobol. A Dream Theater a tagok kimagasló technikai tudásáról, többtételes dalszerkezeteiről, valamint rendkívül erőteljes koncertjeiről ismert. A zenekar eddig kilenc alkalommal játszott Magyarországon: először 1998-ban, legutóbb tavaly nyáron a Barba Negra Trackben.
    A csapat alapító dobosa, a Dream Theaterből 2010-ben kilépett Mike Portnoy mostani zenekara, a Winery Dogs február 17-én szerdán a budapesti Barba Negra Music Clubban ad koncertet. 
    A Dream Theater új albumát a Roadrunner Records jelentette meg, Magyarországon a Warner/Magneoton forgalmazza.

 

Fotókiállítás nyílt Budapesten daganatos gyerekek megsegítésére

Koszticsák Szilárd, az MTVA/MTI fotóriportere harminc fekete-fehér fotón mutatja be a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek részére fenntartott Démétér Ház életét és működését azon a kiállításon, amely csütörtökön Ilyen a box címmel nyílt meg Budapesten a Szent László Kórházban. A tárlattal a Démétér Ház új szárnyának felújítására gyűjtenek.

    A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. A csontvelő-átültetést követő 2-3 hetes sejtmentes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, a betegek gyakorlatilag immunrendszer nélkül élnek, ezért ezt az időszakot steril elkülönítő boxban töltik.
    Trencsényi István, a Démétér Alapítvány munkatársa a csütörtöki megnyitón felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás címe három üzenetet foglal magában: a gyógyuló gyerekek steril boxban és a körül zajló életét, a gyerekek küzdelmét, valamint a betegségből való felépülés reményét fejezi ki.

A fotó illusztráció
     Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész felidézte az átmeneti otthon nevét viselő Démétérnek, a földművelés és a termékenység istennőjének, a négy évszak kialakulásának mítoszát.
    Az irodalomtörténész elmondta: Koszticsák Szilárd gyermekeket és szülőket ábrázoló képein gondosan bezárt steril szobákban, de mégis megjelenik valami a négy évszakból: az ősz melankóliája, a tél kérlelhetetlen hidegsége és a nyár életöröme.
    Kiemelte, hogy a legfontosabb évszak a reményt és megújulást adó tavasz. "Hiszen, ahogy Démétér mítoszában, úgy valóságban is igaz, hogy a tavasz nem magától értetődően jön el. Meg kell küzdenünk érte" - hangsúlyozta.
    Kriván Gergely osztályvezető főorvos hangsúlyozta: a Démétér Ház új szárnyának felújításhoz társadalmi összefogásra és támogatásra van szükség. Mint mondta, Koszticsák Szilárd fotói "erővel" mutatják be az orvosok és ápolók tevékenységét. Emlékeztetett arra, hogy a fotós három hónapos munkájának köszönhetően jött létre a kiállítás.
    A 2006-ban épült Démétér Ház térítésmentes szállást biztosít a budapesti csontvelő-transzplantációs osztályon kezelt gyerekeknek és családtagjaiknak. A ház kilenc lakóegységből áll, ebből egy szobát a mozgássérültek igényei szerint, kettőt minikonyhával a csecsemők ellátásához szükséges követelmények szerint alakítottak ki. A házban közösségi terek, konyha, mosókonyha, tároló helyiségek szolgálják a gyerekek és a családok kényelmét, de kábeltévé, telefon és internet is van.
    Nemrég lehetőség nyílt a Démétér Ház bővítésére, de legalább 100 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a jelenleg romos állapotban lévő épület alkalmas legyen a családok és a transzplantáción átesett gyerekek rehabilitációjára.

 

Apparat, az elektronikus zene berlini sztárja a Millenárison

Apparat, polgári nevén Sascha Ring, a berlini elektronikus zenei élet egyik meghatározó alakja ad koncertet november 2-án hétfőn a fővárosi Millenáris Teátrumban.

    A német zenész-producer most zajló európai turnéja keretében válogatott filmes és színházi zenéit mutatja be zenekarával - közölték a szervezők az MTI-vel.
    Apparat pályája 1996-ban indult techno vonalon, később a lágy ambient zenék világában kötött ki. Korábban társtulajdonosa volt a berlini Shitkatapult Recordsnak.


    A kétezres évek elején együtt dolgozott a neves producerrel, Ellen Alliennel, 2003 óta pedig rendszeresen vonul stúdióba a Modeselektor tagjaival, Gernot Bronserttel és Sebastian Szaryval, akikkel létrehozta a Moderat elnevezésű projektet. Ez a projekt eddig két albumot készített, a Moderat 2009-ben, a II 2013-ban jelent meg.
    2012-ben Lev Tolsztoj Háború és béke című művének színházi adaptációjához készített zenét. Alkotótársa volt az olasz Mario Martone is: utóbbi rendezésében a Leopardi című mozi tavaly megnyerte a Velencei Filmfesztivál Premio Piero Piccioni filmzenei díjat. Idén a Dustin O' Hallorannal közös filmzenével ismét győzött Velencében, ezúttal a Soundtrack Stars Awardot nyerte meg, a munkát Drake Doremus Equals című filmjéhez készítette el.
    Négy évvel ezelőtt már járt Magyarországon, akkor az Electronic Beats Festival keretében - szintén a Millenáris Teátrumban - 2011-es lemezét, a Devil's Walkot mutatta be. Nemrég újra megjelentette első három, 2001 és 2003 között készített kísérleti albumát. Mostani koncertje előtt a budapesti elektronikus zenei élet új kedvence, iamyank lép fel

 

Évforduló - születésnap

Ma 100 éve 1915. 10. 17. született Arthur Miller Pulitzer-díjas amerikai író, drámaíró, esszéista. 

Elsősorban Az ügynök halála és a Salemi boszorkányok című színdarabjai tették ismertté. Millert manapság világszerte úgy tekintik mint a 20. század legjobb színdarabíróinak egyikét. 

Miller szülei lengyel zsidó bevándorlók voltak. A család Brooklynban, New York egyik városnegyedében telepedett le. Apja, akinek jólmenő ruhagyára és üzlete volt, az amerikai gazdasági válság idején teljesen tönkrement. Miután 1932-ben Miller befejezte a középiskolát, egy autóalkatrészeket tároló raktárban dolgozott mint kétkezi munkás, hogy egyetemi tandíját össze tudja kaparni.

Végül 1934-ben sikerült beiratkoznia a michigani egyetemre. Itt először újságírást tanult. Később az angol szakot választotta, majd ő szerkesztette a egyetem Michigan Daily című lapját. Ezekben az időkben írta első színdarabját is, a No Villain-t (1936), amivel elnyerte a Hopwood-díjat

1937-ben Miller a Honors at Dawn darabjával másodszor nyerte meg a Hopwood díjat. Diplomája kézhezvétele után, 1938-ban visszatért New Yorkba, ahol a megélhetéséhez rádióműsorokhoz írt szövegkönyveket. 

1947-ben az Édes fiaim (All My Sons) című darabja azonnali sikert aratott a New York-i Broadwayn. A történet egy gyártulajdonosról szól, aki hibás repülőgép-alkatrészeket ad el a második világháború idején. 

Az ügynök halála (Death of a Salesman) darabját Miller egy saját építésű kis dolgozószobában írta meg Roxburyben, Connecticutban, ahol élete végéig lakott. Az első felvonással kevesebb mint egy nap alatt elkészült, és hat héten belül be is fejezte a munkát. A darab egy egyszerű ügynök, Willy Loman tragikus története. Miközben múltja és jelene váltakozik a színpadon, kiderül hogy Loman nem az a sikeres ügynök, akinek családja és barátai előtt beállítja magát. Állását elveszti, odalesz a nagy „Amerikai Álom”. Felesége próbál segíteni a helyzeten, beszél két felnőtt fiával, de Loman az öngyilkosságot választja: eldönti, hogy halálával hasznosabb lesz, remélve hogy az életbiztosítótól kapott összeg segíteni fog családján. A darab 1949-ben megnyerte a Pulitzer-díjat, a Tony-díjat, és a New York-i Drámakritikusok Körének díját (National Book Critics Circle Award). A művet lefordították több mint egy tucat nyelvre.

Következő művét, a Salemi boszorkányokat (The Crucible) 1953 januárjában kezdték szintén nagy sikerrel játszani a Broadwayn. Mielőtt megkezdte a munkát, Miller Salembe utazott (Salem, Massachusetts), hogy belenézzen az 1692-ben lefolyt boszorkányperek történelmi hátterébe. A darabot Miller az egyre agresszívabbá váló Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság allegóriájaként fogta fel. Manapság ez a drámaíró világszerte leggyakrabban játszott műve mint szimbóluma bármiféle politikai üldözésnek.

1955-ben Miller egyfelvonásos darabbá alakította a Pillantás a hídról (A View From The Bridge) című drámai költeményét, melyet aztán A Memory of Two Mondays című kevésbé ismert darabjával együtt adtak elő a Broadwayn. A következő évben megint elővette a darabot, és kibővítette kétfelvonásosra. A dráma témái a féltékenység, a vérfertőzés és az árulás következményeinek bemutatása egy olasz eredetű amerikai család bonyodalmas életén keresztül.

1964-ben színre vitték a Bűnbeesés után (After the Fall) című írását, mely a Marilyn Monroe-val való házassága idején szerzett tapasztalatait tükrözi.

1969-ben a Szovjetunióban Miller munkáit betiltották, mert síkraszállt a szovjet írók alkotói szabadsága mellett.

1983-ban Miller Kínába utazott, hogy rendezői segítséget nyújtson Az ügynök halála színrevitelében. A darabot Pekingben adták elő.

2002-ben az írót megjutalmazták a spanyol „Asturias hercege” nevű tekintélyes irodalmi díjjal mint „a modern dráma vitathatatlan mesterét”.

A következő évben Jeruzsálem-díjat nyert. (A Jeruzsálem irodalmi díjat kétévenként adják azoknak az íróknak, akik munkáikon keresztül kiállnak az emberek egyéni szabadsága mellett.)

Miller utolsó darabját, a Finishing the Picture-t 2004 őszén mutatták be Chicagóban, a Goodman színházban.

Az író a következő évben 2005. február 10-én szívbénulás következtében hunyt el. Ránk maradt életműve gazdagítja a világkultúrát. 

 

Szegedi Jazz Napok

A világ első számú altszaxofonosának tartott Kenny Garrett lesz a Szegedi Jazz Napok sztárvendége - jelentette be Drienyovszky András, a fesztivált szervező Private Music vezetője kedden a Tisza-parti városban.

    A fesztivál első napja a fúziós műfaj kiválóságaié. A program a Szegedi IH Rendezvényközpontban november 6-án a Dél-Alföld egyik legjobb dzsesszdobosa, Csizmadia László és barátai - a gitáron játszó Matthew Mitchell, a billentyűs Kovács Gábor és a basszusgitáros Szabácsi Tibor - koncertjével indul.
    Őket a földkerekség legtehetségesebb fiatal basszusgitárosának tartott Hadrien Feraud követi. A 31 esztendős kora ellenére a dzsessz-rock világot megrengető francia muzsikus saját zenekarával - Jim Grandcamp (gitár), Michael Lecoq (billentyűs hangszerek), Eric Moore II (dobok) - először látogat Magyarországra.
    A pénteki nap zárókoncertjén a Grammy-díjas amerikai "gitár-ikon" Dean Brown lép a színpadra. Óriási formában, ragyogó nemzetközi együttessel érkezik Szegedre: az elektromos marimbán játszó Bernard Maseli, a hegedűs Mateusz Pliniewicz, a basszusgitáros Linley Marthe és a dobos Marvin "Smitty" Smith kísérik el.


    Szombaton a népzenei hagyományokat és a modern dzsesszt ötvöző dobos Baló István lép elsőként színpadra. A hazai dzsesszélet egyik legkiválóbb, példamutató tanáregyénisége Grencsó Istvánnal (altszaxofon), Kovács Gergővel (tenorszaxofon), Baló Sámuellel (zongora) és Ajtay Péterrel (bőgő) koncertezik.
    Az est második fellépője a műfaj emblematikus hazai együttese, a Hungarian Jazz Quartet a szaxofonos Tony Lakatos és a gitáros Babos Gyula vendégjátékával. Szakcsi Lakatos Béla vezette zenekar - Jávori Vilmos, majd Csepregi Gyula halála után - úgy döntött, végleg elköszön hűséges közönségétől, a búcsúturné egyik állomása a szegedi fesztivál.
    A Jazz Napokat a kortárs dzsessz egyik meghatározó muzsikusa, a világ első számú altszaxofonosa Kenny Garrett zárja. A jelenleg 55 esztendős zenész Miles Davis mellett futott be 1986-ban, és máig tartja előkelő helyét a fekete zene mágusai között. Művészete modern és spirituális, játéka a hangszeres tudás és intelligencia impozáns megnyilvánulása. Koncertjein a mai modern dzsessz legmagasabb színvonalára képes, melyhez kiváló partnerei együttesének all-round muzsikusai: a zongorán játszó Vernell Brown, a bőgős Corcoran Holt, a dobos Marcus Baylor és az ütőhangszereket megszólaltató Rudy Bird.

 

10. Országos Könyvtári Napok

Mintegy 6500 program, többek között könyvbemutatók, vetélkedők és előadások is várják az érdeklődőket a 10. Országos Könyvtári Napokon hétfőtől vasárnapig.

    A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kezdetektől kiemelten támogatja a rendezvényt, idén a főszervező Informatikai és Könyvtári Szövetségnek 22,3 millió forint címzett keretet biztosítanak a programsorozat lebonyolítására - mondta el Doncsev András, az NKA alelnöke a hétfőn rendezett budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: a kistelepülési könyvtárakban megvalósuló KönyvtárMozi program megvalósítását 10 millió forint címzett kerettel támogatják.
    Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke arról szólt, hogy az első ütemben 150 kistelepülésen indul el a KönyvtárMozi, ahol a vetítéseken túl a filmekkel kapcsolatos beszélgetésekkel és előadásokkal is várják majd a regisztrált látogatókat. Az első KönyvtárMozi Dunafalván nyílik kedden délután a Gaál Béla rendezte 1934-es Meseautó című mozgókép vetítésével.


    A KönyvtárMoziról szóló együttműködési megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Magyar Művészeti Akadémia, a Kecskemétfilm Kft., a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, a Nemzeti Audiovizuális Archívum és a Dunatáj Alapítvány képviselője írta alá.
    Az Országos Könyvtári Napok eseményei idén öt témakör - a megemlékezések, emlékek napja mellett az Olvassunk együtt!, a játékos könyvtári show, valamint az egészséges életmódra és a biztonságos életre összpontosító programok - köré szerveződtek, s minden korosztálynak kínálnak programokat.
    Könyves Vasárnap országszerte több mint 300 helyen lesz a többi között rendhagyó könyvtárnyitás, beiratkozási akciók, meseprogram, vetélkedők, kiállítások, könyvbemutatók és filmvetítések a családi délelőttök, mondókázás és táncos estek mellett.
    Az Országos Könyvtári Napok programjainak száma 20 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest: idén 6478 program várja egy hét alatt a látogatókat 1659 település 1879 intézményében - ismertette a legfrissebb adatokat a szövetség elnöke. Az érdeklődők a programokról awww.osszefogas.kjmk.hu oldalon tájékozódhatnak.
    A rendezvényhez a legtöbben, 326-an Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csatlakoztak, ami településeik 91 százaléka. Jász-Nagykun-Szolnok megye 74 településével elérte a 95 százalékos szervezettséget, emellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Tolna megye is kiemelkedik 80-80 százalék fölötti aktivitásával. A legtöbb, 749 programot Borsodban szervezik.

 

Ismeretlen Beatles-felvétel

Több mint ötvenéves, eddig fiókban lapuló Beatles-felvételt árvereznek el, a szalagra a liverpooli Cavern Clubban vették fel a Some Other Guy című számot 1962 szeptemberében - tudósított a BBC News.

    A később világhírűvé vált négyes négy héttel első kislemeze megjelentése előtt játszotta szalagra számot, melyet    az után rögzítettek, hogy a Granada tévécsatorna filmet forgatott az együttesről a Know The North című műsorának.
    A most előkerült szalag Johnnie Hamp tévés producer tulajdonában van, ő bocsátja jótékony célú árverésre Liverpoolban november 4-én.
    A dalt azért rögzítették külön, mert a tévéfelvétel hangminősége rosszul sikerült. A Granada visszaküldött a Cavern Clubba egy hangmérnököt, hogy a számot felvegye és ezzel helyettesítse az eredeti hangot a tévéműsorban.
    A műsort azonban sosem sugározták, mert más részeivel kapcsolatban jogi problémák merültek fel. Brian Epsteinnnek, a Beatles menedzserének azonban annyira megtetszett a szalagon hallható dal, hogy promóciós célokra öt kislemezt készíttetett róla.
    Négyről nem tudni, merre található, az ötödiket azonban az Beatles 1968-ban alapított lemezcége, az Apple Records vásárolta meg egy 1993-as árverésen 16 ezer fontért (6,8 millió forint).
    A Johnnie Hamp-féle szalagot az Adam Partrigde aukciósház kínálja eladásra.

Egy dal az ismertek közül: Come together

 

Címkék: zene, művészet, Beatles

Szabó Ábel kiállítása Hódmezővásárhelyen

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjas festőművésze, Szabó Ábel alkotásaiból nyílik kiállítása Csend címmel vasárnap délután a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

    Elek András elmondta, a november végéig látható kiállításon a művész 26 alkotását ismerhetik meg a látogatók a múzeum földszinti termeiben.
    Szabó Ábel festőművész 1974-ben született Kolozsvárott. Középfokú tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Pásztor Gábor, Eszik Alajos voltak a mesterei. 1998-ban végzett grafika szakon, majd az ezredfordulót követően talált rá realisztikus ábrázolásmódjára. "A realista festészet számomra a világ elhanyagolt dolgainak újbóli megismerését jelenti" - vallja Szabó Ábel jellegzetes stílusáról.

foto: szaboabel.hu
    A Sensaria csoport tagjaként már tíz éve állandó kiállítója a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, és a hódmezővásárhelyi festőszimpóziumnak is rendszeres résztvevője. Munkásságát 1998-ban Kondor Béla-díjjal, majd Derkovits Gyula-ösztöndíjjal ismerték el; a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon 2007-ben és 2013-ban Galyasi Miklós nívódíjjal, 2011-ben Endre Béla mesterdíjjal tüntették ki, 2014-ben a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije egyhangú döntéssel ítélte meg részére a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet.
    "Szabó Ábel nem tesz mást, mint az emberi építő tevékenység nyomait, mondhatni következményeit ábrázolja. Képei azonban nem csak az épített környezetet, az urbanisztikai egységet rögzítik, hanem a benne rekedt időd, mivel felismerte, hogy az idő múlását ábrázolni kell. Képein az elmúlt ötven-hatvan évben keletkezett, aztán az eszmékkel együtt változni és pusztulni kezdett környezet tűnik fel az ábrázolás adott pillanatába sűrítve" - írta róla Bárdosi József művészettörténész.

 

süti beállítások módosítása