Tápiószelén néhány évvel ezelőtt elindult valami. A népszerű facebook oldalon életre kelt egy közösség, ahol egy eleinte kilétét fel nem fedő személy a városról és lakóiról rég elfeledett fotókat tett közzé. Mind történelmileg, mind társadalmilag, kulturálisan is kincset érő tevékenységbe kezdett és rohamosan növekvő népszerűségnek örvend.
Beszélgetés Dobos Imrével, a Tápiószele régen közösségi oldal kitalálójával és működtetőjével.
Kedves Imre, kérlek először is mondj egy pár szót magadról!
Tápiószelén nevelkedtem, általános iskolai tanulmányaimat is itt végeztem, majd 14 évesen elkerültem a fővárosba, közép és felsőfokú tanulmányaimat ott fejeztem be, ott dolgoztam, oda nősültem. Hétvégenként, amikor csak tehettem mindig hazajöttem a szüleimhez, meglátogattam a régi osztálytársaimat és barátaimat. Igyekeztem azt a kis időt velük lenni. Az elmúlt pár évben azonban már nem csak a hétvégéimet, hanem a hétköznapjaim jelentős részét is Tápiószelén töltöttem, mivel a szülőhelyemmel kapcsolatos kulturális, sport és egyéb munkáim egyre több személyes jelenlétet kívántak meg. Mindezeknek köszönhetően idén végleg hazajöttem.
Hogyan született az ötlet, hogy létrehozz egy ilyen társadalmi mementót?
Több minden is közrejátszott abban, hogy az oldalt életre hívtam. Szüleim, nagyszüleim, nagybátyáim, barátaim, gyermekkori osztálytársaim.
Gyermekkoromban nagyon sok történetet, hallottam idősebb rokonaimtól arról, hogy mi és hogy volt az ő gyermekkorukban, amit nagy érdeklődéssel hallgattam. Mindig is érdekelt településünk múltja, hogyan éltek itt régen az emberek. Sokat olvastam, kutakodtam utána.
A másik impulzus az volt, amikor 2012-ben a 30 éves osztálytalálkozónkon beszélgettünk a régi osztálytársakkal, barátokkal és láttam, hogy milyen jó érzéssel beszélt mindenki az akkori időkről, a diákévek emlékeiről.
A felismerés pedig, hogy -a már eddig összegyűjtött anyagaimat közkinccsé tegyem-, akkor született, amikor is az egyik este a barátaimmal arról beszélgettünk, filozofálgattunk, hogy „mi végre vagyon is az ember e világon.” Nekem a nagyszüleim szavai jutottak az eszembe. Nagymamám szerint, hogy „szeressünk, és szeretve legyünk”, nagyapám szerint, hogy „nyomot hagyjunk magunk után”. Ezen az éjszakán döntöttem el, hogy elkészítem a „Tápiószele régen” közösségi oldalt és megosztom az addig összegyűjtött anyagom másokkal is. Létrehozok egy olyan közösséget, ahol az emberek egymásra találhatnak, felidézhetik régi emlékeiket, egy kicsit jobban megszerethetik szülőföldjüket, büszkébbek lehetnek arra, ahol felnőttek. Megőrizhetjük a múltból, amit még meglehet, hátrahagyhatunk valamit gyermekeinknek.
Régi Hajta-híd
Hogyan jutottál el odáig, hogy már a második kiállításod nyílik a Blaskovich Múzeumban?
Megmutattam az akkor még csak egy-két épület képét tartalmazó oldalt néhány barátomnak, régi osztálytársamnak. Tetszett nekik. Elkezdtem a híres szeleiekről is feltenni képeket. Ez is tetszett nekik. Ezután nyilvánossá tettem az oldalt és egyik napról a másikra csak jöttek és jöttek az ismerősnek jelölések, a megosztások és lájkok. Nem telt el egy hónap és több mint 300-an voltunk. Ma pedig már 2700-nál is többen vagyunk. Lehet, mire megjelenik az újság, a bűvös 2766. tagunk is meg lesz.
Az oldal működésének életében a következő fordulat az volt, amikor már elkezdték a tagok is küldözgetni saját képeiket. Ki elektronikusan, ki papíralapon.
Később Gócsáné Móró Csilla a Blaskovich Múzeum vezetője, látva az oldal sikerét, javasolta, hogy legyen az összegyűjtött anyagból egy kiállítás a Blaskovich napokon. Elterveztük, hogy először csak az 1960-as évekig bezárólag képekből lesz kiállítás, majd a következő évben a ’70-es évekből, azután a ’80-as évekből és így tovább. 2019-re, -településünk fennállásának 800. évfordulójára- bemutatjuk az egész XX. századot.
Mindezt természetesen teljesen egyedül nem tudtam volna létrehozni, voltak segítőim, támogatóim. Nagyné Marika, Gócsáné Móró Csilla, Blaskovich Múzeum Baráti Köre. Mindent köszönök nekik!
Te miben látod a tevékenységed jelentőségét?
Nagyon sok tápiószelei és Szeléről elszármazott számára a Tápiószele Régen oldal kapocs a múlt és jelen között. A mai rohanó, acsarkodó világban az elfásult embereknek egy kedves és szívet melengető oldal. Egy olyan közösség jött létre, akik elkezdtek érdeklődni saját maguk, ismerőseik és szülőföldjük múltja iránt és ezt képekben, hozzászólásokban is igyekeznek kifejezésre juttatni. Az emberek megállnak a városban és ki könnyes szemmel, ki csodálkozva mondja és mondja milyen képet, mit látott. Abban a pillanatban elfeledi minden baját, csak emlékszik. Láttam 90 éves nénikét örömkönnyet ejteni, láttam fiatalokat és meglett férfiakat is elérzékenyülni és láttam riadt arcokat, mikor egy időre eltűnt az oldal. Vannak közöttünk olyanok, akiknek ez az oldal a kapocs a külvilággal és vannak olyanok, akiket újra összehozott, megtalálták rokonaikat, gyermekkori pajtásaikat, tanáraikat, szerelmüket. Sokan közülük csak úgy voltak, mint lebegő falevelek addig, amíg nem jöttek a gyökereket megelevenítő emlékek, azok az értékek, amik településünk létének alapjaiul szolgálnak. Ezek újra felszínre kerültek és az emberek újra éltek - bár virtuálisan, de valódi életet, amit együtt éltek át, földrajzilag határtalanul is, Torontótól egész Sydney-ig. Csak az első hajtásnak, a „Tápiószele régen” közösségi oldalnak kellett utat törnie magának a föld alól, hogy mindez mára igen terebélyes, Tápiószeléhez kötődő fa legyen.
Főjegyzői-lak
Vannak még terveid a régi elveszett értékek feltámasztásával kapcsolatban?
Vannak, akik nem merik odaadni képeiket, félnek, hogy elvesznek, mások pedig nem tudják digitalizálni őket. Ezért júniustól, minden hónap második szerdáján 17-18 óráig fogadóórát tartok a Simonffy Kálmán Művelődési Házában, ahová bárki behozhatja a régi fényképét. A hozott fényképek ott helyben be lesznek szkennelve és így mindjárt vissza is tudom azokat adni, nem kell attól tartani, hogy esetleg elkeverednek. Beszélgetünk egy kicsit, felelevenítjük a régi emlékeket, történeteket. Lehet, a végén még egy könyv is készül az összegyűjtött történetekből, fényképekből.
Most azon dolgozom, hogy a több romos kúria közül legalább egyet sikerüljön megmenteni.
További célom, hogy legyen Szelének egy állandó helytörténeti kiállítása, ahová majd a tanárok elvihetik a diákjaikat, a szülők a gyermekeiket. Megmutathassák nekik, milyen is volt hajdanán a szülőhelyük, hogyan éltek itt az emberek, kik azok a híres emberek, akik innen származnak. Tápiószele évszázados örökségét, értékekeit ápolni, védelmezni és támogatni kell. Amennyiben ez megvalósul, akkor reményeim szerint évek múltán majd még többen lesznek, akik jobban megismerik településünk történetét, büszkén vallják magukat szeleinek.
Köszönöm az interjút!
Szívesen.